Az év vége és az új év kezdete különös ígéreteket szül. Ilyenkor sokan meg vagyunk győződve arról, hogy jövőre minden sokkal jobb lesz. Jobb vállalkozók leszünk, több árbevételt termelünk, következetesebbek leszünk a marketingben, és végre betartjuk azokat a szabályokat, amelyeket idén nem sikerült. Ezek az elhatározások nem a valós helyzet elemzéséből születnek, hanem abból az emberi hajlamból, hogy a jövőt idealizáljuk, a jelent pedig átmenetinek tekintsük. Az „ma még nem, de majd jövőre” gondolat valójában megnyugtató önámítás, amely segít elviselni az év végére felhalmozódott fáradtságot és elégedetlenséget.
Azért kötjük ösztönösen a változást az év végéhez, mert az agyunk nehezen viseli a nyitott történeteket. Szeretjük úgy látni az életünket és a munkánkat, mintha fejezetekből állna. Az év ilyen szempontból egy mesterséges, mégis rendkívül erős határvonal. Amikor közeledik a vége, az agyunk automatikusan lezártnak tekinti az addigi időszakot, függetlenül attól, hogy a körülmények valójában nem változnak meg egyik napról a másikra. Ettől érezzük úgy, hogy ami eddig nem működött, az majd a következő évben másképp fog.
A pszichológia ezt a működést mentális könyvelésként írja le. Időszakokat külön „számlákon” tartunk nyilván, és amikor egy ilyen számla lezárul, természetes vágyunk támad arra, hogy a következő tisztább, rendezettebb legyen. Ez önmagában nem hiba. A probléma akkor kezdődik, amikor ezt a belső lezárási igényt összekeverjük a tényleges változtatás szükségességével, és azt hisszük, hogy pusztán az idő múlása majd megoldja azt, amit eddig nem sikerült.
„Az év vége nem azért tűnik fordulópontnak, mert a világ megváltozik, hanem mert mi szeretnénk végre lezárni azt, ami bennünk nyitva maradt.”
Az úgynevezett „újévi lendület” mögött nem valódi energianövekedés áll, hanem egy nagyon konkrét pszichológiai megkönnyebbülés. Amikor azt mondjuk magunknak, hogy „jövőre másképp csinálom” vagy „majd januártól rendbe teszem”, azzal az agyunk azonnal csökkenti a jelenlegi feszültséget. Nem kell most dönteni, nem kell most beismerni, hogy valami nem működik, és nem kell most kockázatot vállalni. Ez a halasztás nem lustaság, hanem egy klasszikus önszabályozó mechanizmus, amellyel az idegrendszer időt nyer.
A döntéspszichológia ezt affektív tehercsökkentésként írja le. A problémát nem oldjuk meg, hanem érzelmileg kezelhető távolságba helyezzük. A vállalkozók esetében ez különösen erős, mert az év vége gyakran pénzügyi, működési és érzelmi szempontból is túlterhelt időszak. Ilyenkor a „jövőre majd” gondolat nem stratégiai terv, hanem stresszcsillapító eszköz.
Piaci szempontból ez azért veszélyes, mert könnyen összekeverjük a naptári váltást a környezet változásával. A piac nem nullázódik januárban. A vevői szokások, a versenyhelyzet, a költségek és a működési problémák ugyanúgy jelen vannak január másodikán is, mint december huszonkilencedikén. Az újévi lendület ezért sokszor nem előrelépést, hanem késleltetett szembenézést jelent.
„Az újévi lendület gyakran nem abból fakad, hogy készen állunk a változásra, hanem abból, hogy most még nem bírjuk elviselni a változtatás terhét.”
Ez a mechanizmus megmagyarázza azt is, miért bukik el annyi újévi fogadalom és vállalkozói elhatározás már néhány héten belül. A döntések nem akkor születtek, amikor az elme "stabil" volt, hanem akkor, amikor a fáradtság és a megkönnyebbülés vágya egyszerre volt jelen. A valódi lendület nem az év elején keletkezik, hanem akkor, amikor a döntések mögött már nem az érzelmi menekülés, hanem a tiszta felismerés áll.
Év végén a döntéshozatalunk beszűkül. Az egész év során folyamatosan problémákat oldottunk meg és alkalmazkodtunk. Ez mentálisan kimerítő folyamat, amit a pszichológia döntési fáradtságként ír le. Ilyenkor az agy kerüli a bonyolult helyzeteket., mégis paradox módon pont ebben az állapotban szeretnénk nagy horderejű döntéseket hozni a cégünkről, a stratégiáról és a jövőről.
Ebben a helyzetben az agy az érzelmileg kielégítő megoldásokat részesíti előnyben. A látványos változtatások megnyugtatóbbak, mint a finom korrekciók, mert azt az érzetet adják, hogy valóban történt valami. Egy teljes irányváltás vagy egy nagy új terv sokkal jobban csillapítja az év végére felgyülemlett bizonytalanságot, mint annak felismerése, hogy valójában apróbb pontosításokra lenne szükség.
Ez azért veszélyes vállalkozói szempontból, mert a legtöbb cég nem azért teljesít alul, mert rossz irányba halad, hanem mert nem következetesen működik. Nem új stratégiára van szükség, hanem tisztább fókuszra, pontosabb kivitelezésre és kevesebb ad hoc döntésre. Az év végi mentális állapot azonban pont az ellenkező irányba tolja a gondolkodást.
A tisztességes évzárás lényege nem az, hogy új célokat találjunk ki, hanem az, hogy rendet tegyünk a fejünkben és értékeljünk azt, ami mögöttünk van. Az év végén könnyű összekeverni az érzéseinket és a megéléseinket a tényekkel, ezért ilyenkor nem érdemes akcióterveket alkotni és előre meghatározni, hogy mit legyen a jövő évi stratégia. Elő lépésként sokkal fontosabb megérteni, mi működött az ó év során, mi nem hozta a tőle elvárt eredményt, és miért alakult így.
Ez az időszak elsősorban a kérdésekről szól. A jó évzárás nem próbál motiválni vagy lendületet erőltetni, hanem segít tisztán látni. Amikor sikerül különválasztani az érzelmi benyomásokat a valós működéstől, akkor a következő év tervezése már nem kapkodásról szól majd, hanem a tudatos felismerésekből indulhat el.
Mit vigyél magaddal?
- Az év végi „újrakezdés” érzése nem azt jelenti, hogy most kell stratégiai döntéseket hoznod. Ez elsősorban egy pszichológiai reakció a fáradásra és a lezárás iránti vágyra.
- A gond nem az, hogy változtatni szeretnél, hanem az, ha ezt az érzést automatikusan azonnali cselekvésnek fordítod le.
- Sok vállalkozás azért kezd bizonytalanul januárban, mert túl korán akar mindent újratervezni, még mielőtt tisztán látná, mi működött valójában.
- A tisztességes évzárás abban segít, hogy különválaszd a lezárás iránti belső igényt a tényleges változtatás szükségességétől. Ez a különbségtétel ad stabil alapot a következő évhez.
Kérdések a cikk gyakorlati felhasználásához:
Mely év végi megérzéseid támaszkodnak valódi tényekre, és melyek fakadnak inkább kimerültségből vagy érzelmi túlterhelésből Érdemes végiggondolni, hogy az adott érzés mögött konkrét adatok, számok és visszajelzések állnak-e, vagy inkább az év végére felgyülemlett fáradtság torzítja a megítélésed. Ez segít elkerülni, hogy az aktuális hangulatod alapján vonj le stratégiai következtetéseket.
Milyen döntéseket halasztasz automatikusan az „új évre”, és ezek közül melyek igényelnének inkább mélyebb megértést, nem gyors megoldást? Sok esetben nem az a kérdés, hogy mikor döntesz, hanem az, hogy mit nem értettél még meg eléggé. Ha egy döntés folyamatosan csúszik, érdemes megvizsgálni, hogy valóban időhiányról van szó, vagy inkább arról, hogy még nem áll rendelkezésre elég tiszta információ.
Mikor lenne valójában ideális az időpont a stratégiai döntéseid meghozatalára, ha nem az évváltás narratívája irányítaná a gondolkodásodat? A jó döntések általában akkor születnek, amikor az érzelmi terhelés alacsonyabb, a fókusz tisztább, és van tér az összefüggések átgondolására. Ha ezt az időpontot tudatosan megkeresed, sokkal stabilabb alapokra helyezheted a következő évet, mint ha pusztán a naptár diktálná az ütemet.